Termékek

SKF

Az Aktiebolaget Svenska Kullagerfabriken 1907. február 16-án kezdte meg működését. Az egyik alapító tagja és az első vezérigazgatója Sven Wingquist, a kétsorú önbeálló golyóscsapágy feltalálója volt. Az első gyár a göteborgi Säve Strandgatán épült meg. Hamarosan kirendeltség nyílt Németországban és Franciaországban. Képviselőket neveztek ki Finnországban, Svájcban, Belgiumban, Dániában, Ausztriában és Ausztráliában. Később leányvállalat alakult New Yorkban - az SKF Ball Bearing Co. és műhely nyílt Párizsban. Képviselőket neveztek ki Olaszországban, Argentínában és Japánban. Mára z SKF a világ 129 országában több mint 17 000 hivatalos viszonteladóval dolgozik együtt - ők mindannyian örömmel állnak az Ön rendelkezésére a kívánt termékekkel kapcsolatban. Számunkra a legfontosabb a megfelelő szolgáltatási szint és a termékek elérhetőségének.

 

Szakértelmük a csapágyak, tömítések és kenőrendszerek fejlesztésére, tervezésére és gyártására épül. Emellett állapotfelmérési, mérnöki és felújítási szolgáltatásokat is nyújt. Azonban kínálatuk igazi színtere az innováció - lehetőség arra, hogy vevőink az általunk biztosított eszközöket felhasználva átértékeljék, kiaknázzák vagy növeljék a forgóberendezéseik teljesítményét. Egy olyan terület, ahol a legkisebb módosítás is nagy változást hozhat.

Rendezés:

6005-2Z/C3 SKF egysoros mélyhornyú golyóscsapágy 25X47X12mm

Cikkszám: 1A60052ZC30000000020
2.087 Ft (1.643 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

W 624-2RS1 4X13X5mm

Cikkszám: 1AW6242RS10000000020
3.661 Ft (2.883 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

PCM 131510 B 13X15X10mm

Cikkszám: 1APCM131510B00000020
580 Ft (457 Ft + ÁFA)
Utolsó 1 db raktáron
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

16008/C3 mélyhornyú golyóscsapágy (keskeny sorozat) 40X68X9mm

Cikkszám: 1A16008C300000000020
5.400 Ft (4.252 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

32004 X kúpgörgős csapágy 20X42X15mm

Cikkszám: 1A32004XQ00000000020
4.596 Ft (3.619 Ft + ÁFA)
Utolsó 2 db raktáron
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

607-Z SKF egysoros mélyhornyú golyóscsapágy 7X19X6mm

Cikkszám: 1A607Z00000000000020
1.696 Ft (1.336 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

BAH-0013 autós csapágy 35X72.04X33mm

Cikkszám: 1ABAH001300000000020
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

3211 A-2RS1/MT33 ferde hatásvonalú golyóscsapágy 55X100X33.3mm

Cikkszám: 01-02-01-00186
56.205 Ft (44.256 Ft + ÁFA)
Utolsó 3 db raktáron
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

6005-2Z SKF egysoros mélyhornyú golyóscsapágy 25X47X12mm

Cikkszám: 1A60052Z000000000020
2.087 Ft (1.643 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

6202/C3 15X35X11mm

Cikkszám: 1A6202C3000000000020
1.753 Ft (1.380 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

6302-2RSH 15X42X13mm

Cikkszám: 1A63022RSH0000000020
2.214 Ft (1.743 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.

YET 206-104 31,75X62X35,7/18mm

Cikkszám: 1AYET206104000000020
10.225 Ft (8.051 Ft + ÁFA)
Készleten
Gyártó: SKF
Várható szállítás: 2025. június 18.
FOGYASZTÓ BARÁT
542 szavazat

csapagy.hu
© Fogyasztó Barát
ELLENŐRZÖTT WEBÁRUHÁZ
Fogyasztó Barát Tanúsítvány
csapagy.hu
A tanúsítvány adatait naponta ellenőrzi a Fogyasztó Barát
Legutóbb ellenőrizve: 2025.06.17.

A webáruházat üzemeltető cég valós
Cégnév
Bearing Express Csapágyszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely
1033 Budapest, Szőlőkert utca 5.
Adószám
10839388-2-41
Cégjegyzékszám
01-09-414555
Képviselők
Szabados Zsolt István ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból

Nem áll cégbírósági eljárás alatt
Csődeljárás
Nincs
Felszámolási eljárás
Nincs
Végrehajtás
Nincs
Végelszámolás
Nincs
Kényszertörlés
Nincs
Büntetőjogi intézkedés
Nincs
Megszüntetési eljárás
Nincs
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból

NAV státusza aktív
Adószáma érvényes
Az adószám NEM szerepel a NAV szankciósan törölt listáján
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból

A Fogyasztó Barát webáruház közösség tagja
Naprakész jogszabálykövető ÁSZF - hatályos: 2025-05-22
Naprakész jogszabálykövető Adatkezelési tájékoztató - hatályos: 2025-05-22
Naprakész jogszabálykövető Elállási nyilatkozat - hatályos: 2025-05-22
A Fogyasztó Barát tanúsítja, hogy ez a webáruház 2015. december 03. óta folyamatosan használja a jogszabálykövető vásárlói tájékoztató rendszert.

Valós vásárlói értékelésekkel rendelkezik
4.8/5
542 szavazatból
4.8
Áttekinthető
4.8
Ajánlott
5
Informatív
5
Elégedettség
NJ
Nyíri József 5
2024.05.27.
Minden a legnagyobb rendben, mindenkinek ajánlom,kiszolgálás,kommunikáció tökáletes.
HN
Hanny Norbert 5
2023.02.01.
Minden rendben volt.
J
János 5
2022.11.11.
Pontos,gyors,
SS
Sallay Sándor 5
2022.11.01.
Minden rendben, csak ajánlani tudom!
BE
Bencsik Ernő 5
2021.11.30.
Jó lenne minden online boltban ilyen könnyen megtalálni amit keresek és ilyen korrektül, gyorsan intézni a kiszállítást. Gratulálok!

99.27%
a vásárlók közül ajánlaná ismerősének ezt a boltot.
Elégedettség a bolttal:
Szállítási idő:
A bolt áttekinthetősége:
Ügyfélszolgálat/kommunikáció:
A(z) Csapagy.hu elnyerte az Árukereső Megbízható Bolt minősítését a vásárlók valós visszajelzései alapján.